Ajánlott fürdő

Modern spa, Strandfürdő
Modern spa, Strandfürdő
Visegrád
+36 20 9846 174
A ma látogatható Fellegvár nem az első vár, amely itt épült. Az első vár a Sibrik-dombon, az egykori római tábor alapjaira épült, és a tatárjárás során pusztult el. A visegrádi kettős várrendszert 1250-1260 körül építette IV. Béla király és felesége, Laszkarisz Mária királyné, a királynő hozományából. A vár a hegycsúcsot övező erődítésfalakból, két toronyból és egy lakópalotából állt. A későbbi korokban a fővárost ide helyező Károly Róbert király bővítette a várat, s itt került sor az 1335-ös híres királytalálkozóra is. A várat Luxemburgi Zsigmond idején tovább korszerűsítették, vélhetően ekkor készült el az úgynevezett “asszonyház” is.
A Fellegvárat az Alsóvárral völgyzárófal kötötte össze, amely egésze a Duna partjáig tartott, majd ott őrtoronyban végződött. A völgyzárófalakon vezetett az a középkori, Esztergomból Budáig tartó út, amit északon a kaputorony, délen pedig egy kapu zárt le. Mátyás király uralkodása idején a vár palotaszárnyait teljesen felújították.
A várban az évszázadok során több alkalommal is őrizték a szent koronát a koronázási ékszerekkel, sőt egy rablási történet is fűződik Visegrádhoz: 1440-ben Erzsébet királyné megbízásából az egyik udvarhölgye, Kottaner Jánosné innen rabolta el a szent koronát. Visegrád koronaőrző hely volt 1529-ig. A török időkben a vár óriási pusztítást szenvedett el, majd 1544-ben török kézre került. Ez után felváltva volt a török és a magyar csapatoké, míg legvégül a törökök – miután katonai célra már teljesen alkalmatlanná vált – elhagyták a szinte teljesen elpusztult várat.
Nemcsak a vár, hanem a város is elpusztult, újranépesedése hosszú időt vett igénybe. A vár helyreállítására az első törekvések az 1870-es évek elején történtek, s még napjainkban is tartanak. Érdekesség, hogy Fellegvárhoz is vezető, az ország legszebb panoráma autóútjának nyomvonalterve Szabó Károly és Luttonszky Zoltán tervező erdőmérnökök rajzasztalán született meg.
| Belépőárak 2024. január 1-től: | Rendezés ár szerint |
|---|---|
| Felnőtt jegy | 2500 |
| Diák- és nyugdíjas jegy | 1250 |
| Gyermek 6 éves korig | 0 |
| Nyugdíjas 70 év felett: | 0 |
| Parkolási díjak | Rendezés ár szerint |
|---|---|
| Autó - 2 óra | 1300 |
| A további megkezdett órák | 600 |
| Busz - 1 óra | 1900 |
márc. 1. - nov. 30.
09:00 - 17:00
dec. 01. - dec 23.
09:00 - 15:00
09:00 - 15:00
dec 24., 25.
Fermé
dec 26. - jan. 12.
09:00 - 16:00
jan 13. - febr 28.
09:00 - 16:00
09:00 - 16:00
Elérhetőségek
Visegrád, Várhegy, 2025


