Visegrádi Vár – Fellegvár

A ma látogatható Fellegvár nem az első vár, amely itt épült. Az első vár a Sibrik-dombon, az egykori római tábor alapjaira épült, és a tatárjárás során pusztult el. A visegrádi kettős várrendszert 1250-1260 körül építette IV. Béla király és felesége, Laszkarisz Mária királyné, a királynő hozományából. A vár a hegycsúcsot övező erődítésfalakból, két toronyból és egy lakópalotából állt. A későbbi korokban a fővárost ide helyező Károly Róbert király bővítette a várat, s itt került sor az 1335-ös híres királytalálkozóra is. A várat Luxemburgi Zsigmond idején tovább korszerűsítették, vélhetően ekkor készült el az úgynevezett “asszonyház” is.

A Fellegvárat az Alsóvárral völgyzárófal kötötte össze, amely egésze a Duna partjáig tartott, majd ott őrtoronyban végződött. A völgyzárófalakon vezetett az a középkori, Esztergomból Budáig tartó út, amit északon a kaputorony, délen pedig egy kapu zárt le. Mátyás király uralkodása idején a vár palotaszárnyait teljesen felújították.

A várban az évszázadok során több alkalommal is őrizték a szent koronát a koronázási ékszerekkel, sőt egy rablási történet is fűződik Visegrádhoz: 1440-ben Erzsébet királyné megbízásából az egyik udvarhölgye, Kottaner Jánosné innen rabolta el a szent koronát. Visegrád koronaőrző hely volt 1529-ig. A török időkben a vár óriási pusztítást szenvedett el, majd 1544-ben török kézre került. Ez után felváltva volt a török és a magyar csapatoké, míg legvégül a törökök – miután katonai célra már teljesen alkalmatlanná vált – elhagyták a szinte teljesen elpusztult várat.

Nemcsak a vár, hanem a város is elpusztult, újranépesedése hosszú időt vett igénybe. A vár helyreállítására az első törekvések az 1870-es évek elején történtek, s még napjainkban is tartanak. Érdekesség, hogy Fellegvárhoz is vezető, az ország legszebb panoráma autóútjának nyomvonalterve Szabó Károly és Luttonszky Zoltán tervező erdőmérnökök rajzasztalán született meg.

Videó

Árak és szolgáltatások

Belépőárak 2024. január 1-től:Rendezés ár szerint
Felnőtt jegy2500
Diák- és nyugdíjas jegy1250
Gyermek 6 éves korig0
Nyugdíjas 70 év felett:0
Parkolási díjakRendezés ár szerint
Autó - 2 óra1300
A további megkezdett órák600
Busz - 1 óra1900

Nyitvatartások és kapcsolatok

márc. 1. - nov. 30.

Minden nap

09:00 - 17:00

dec. 01. - dec 23.

Péntek

09:00 - 15:00

Hétvége

09:00 - 15:00

dec 24., 25.

Minden nap

Fermé

dec 26. - jan. 12.

Minden nap

09:00 - 16:00

jan 13. - febr 28.

Péntek

09:00 - 16:00

Hétvége

09:00 - 16:00

Elérhetőségek

Térkép

Pest: További történelmi emlékhelyek

Néhány cikk, ami segít a szabadidős tevékenységekben

A fürdőzés története Magyarországon

A termálvíz előnyeit már az ókori rómaiak is felismerték és kihasználták, később pedig a IX. században itt letelepedő magyarok kultúrájának is szerves részévé vált.

Magyarország, a termál- és a gyógyvizek országa

A Thermalhungary most Magyarország mind a négy sarkába elvezeti Önt, és látni fogja, hogy a távoli helyeken található termálfürdők is mennyire eredetiek illetve jó felszereltek – semmi szégyellnivalójuk nincs a fővárosiakéhoz képest.

Válasszon egy tevékenységtípust, és hagyja, hogy vezessük!